Mivel festettek ükszüleink?
Mire
használható a pincéből összesepert maroknyi rozsdás szög, mi az a
kutyabenge, és melyik növényünket nevezték európai indigónak? Rövid
körkép arról, mivel is festettek elődeink a szintetikus festékek
megjelenése előtt.
Ma már számos olyan bolt van, ahol a saját kezűleg készített
ajándékokhoz szükséges alapanyagokat beszerezhetjük: csak a festékek
külön sarkot foglalnak el. Miközben küzdöm a bőség zavarával, átvillan
az agyamon, vajon mit tettek elődeink kétszáz évvel ezelőtt, ha festeni
akartak? November végén a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
Kemendi Ágnes kézműves mester ennek a kérdésnek a rejtelmeibe avatta be
az érdeklődőket, egy teljes nap telt el a festőnövényekkel való
ismerkedés jegyében.
Meglepő volt a felismerés, hogy olyan
közönséges útszéli növények, mint a bodza, a fagyal, vagy az inváziós
fajként ismert, szinte kiirthatatlan kanadai aranyvessző milyen
csodákra, egész pontosan színcsodákra képes.
A
legtökéletesebb festőnövények felismeréséhez sok-sok nemzedék
tapasztalatára volt szükség. Egy jó festőnövény alapvető tulajdonsága,
hogy könnyen kinyerhető belőle a festékanyag, és festés után az anyag
sokáig megőrzi a színét anélkül, hogy kifakulna fény vagy nedvesség
hatására.
Ám nem volt elég csak azt tudni, hogy az
adott növény alkalmas-e festékanyag kivonására, az is rengeteg
tapasztalatot, hozzáértést igényelt, hogy mikor kell például
begyűjteni, hogyan kell tárolni a felhasználásig, valamint lehet-e
kertben is termeszteni. A 19. század közepén megjelent szintetikus
festékek térhódításával fokozatosan kiszorultak a természetes
alapanyagból készült festékek.
A néprajzosok a
Kárpát-medencében elsősorban Erdélyben találtak még az 1970-80-as
években olyan idős embereket, akik még birtokában voltak ennek a
tudásnak, bár többnyire már ők maguk sem használták.
A
növényi festékek használatát korban megelőzték az ásványok porításából
készített festékek, - amelyeket már az ősember is használt a
barlangfestményekhez -, később textilfestéshez növényi alapú festékeket
kezdtek használni. Sok növény népi neve ma is őrzi festő múltját, íme
csak néhány árulkodó név: festőbuzér, festő pipitér, festő rezeda,
festőrekettye, báránypirosító, kékfonál festéke.
Sok festőnövény ma már védett
A növénnyel történő textilfestés többlépcsős művelet, és nem kevés
türelmet, vállalkozó kedvet és kreativitást igényel. A növényi alapú
festékek legfőbb előnye, hogy rengeteg árnyalatot állíthatunk elő
belőlük, igaz, hátrányuk is pont ebben rejlik, hiszen nagyon nehéz
pontosan ugyanazt a színt kétszer előállítani.
Aki manapság szeretné kipróbálni a növényi alapú festékkészítést,
számos akadályba ütközik. Egyrészt a hétköznapi tudástárunkból szinte
teljes mértékben hiányzik az ehhez szükséges ismeret, és sajnos
szakirodalomban se nagyon válogathatunk. A témát a nagyközönségnek
bemutató legfrissebb, A festőnövények című kiadvány, még 1989-ben
jelent meg a már említett Kemendi Ágnes tollából. A könyv a szerző
saját - elsősorban Erdélyben végzett - terepi gyűjtőmunkája alapján
készült. Sajnos a könyv már antikváriumokban is ritkaságnak számít,
ezért érdemes könyvtári példánnyal próbálkozni.
A másik
akadályt a festőnövények beszerzése jelenti, ugyanis ma már nagyon sok
festőnövény védett, vagy fokozottan védett, így a természetből történő
gyűjtésük tilos. ,,Amennyiben szerencsénk van, és lehetőségünk nyílik
nem védett festőnövény gyűjtésére, akkor sem árt az óvatosság" - hívja
fel a figyelmet Kemendi Ágnes. Ne essünk neki a bokroknak, fáknak, ne
kopaszítsuk le azokat teljesen, hagyjunk az utánunk érkezőknek és nem
utolsó sorban a madaraknak. Hiszen számos festésre alkalmas termés
létfontosságú téli tápláléka a madarainknak.
A ,,cserszömörce sárgától" a ,,csülleng kékig"
De lássunk néhány példát, milyen növényeket is használtak elődeink. Az
ősszel virágzó jóféle sáfránynak (Crocus sativus) már az ókori népek
körében is valóságos kultusza volt gyógyító hatása és szép festékanyaga
miatt. Ezt a sáfrányfajt bibéjéért termesztették, ebből nyerték ki a
gyönyörű sárga színű festéket. Erről a tulajdonságáról kapta a nevét
is, a sáfrány szó ugyanis az arab sahafran, zafran (sárga) szóból
származik. Európába a középkorban, a keresztes háborúk és a mórok révén
került, a 12. századtól már termesztették. A sáfrányból kinyert festék
nagyon drága volt, mert a növény termesztése és a festékanyag kinyerése
munkaigényes foglalatosság.
A jóféle sáfránynál szaporább
volt a trópusi Afrikából származó, Európában is termesztett sáfrányos
szeklice vagy pórsáfrány (Carthamus tinctorius L.), amely szintén
népszerű volt gyógyhatása miatt is. Ebből a növényből nyerték az ún.
szaflórsárga és a szaflórvörös színt, a gyógyszer- és élelmiszeriparban
festékanyagként ma is használják.
A természet a legtöbb
alapanyagot a sárga festékanyag kinyerésére kínálja. Ilyen festéket
nyerhetünk az ősszel vörös ,,szakállas" virágairól könnyen felismerhető
cserjéből, a cserszömörcéből. Ennek levelét és kérgét a festeni kívánt
anyag előkészítésére, a festék rögzítésére, de bőrcserzésre is
használták magas csersavtartalma miatt. A leveléből nyert sárga
festékanyag miatt magyar sárgafának is nevezték.
A
természetvédők körében nem örvend nagy népszerűségnek a kanadai
aranyvessző, hiszen igen agresszív, gyorsan terjeszkedő inváziós faj.
Kevesen tudják róla, hogy jó festőnövény: zöldessárga festéket
nyerhetünk belőle.
A piros színről talán sokaknak eszébe jut a szikeseinket borító apró,
kékeslila báránypirosító. Nem véletlen az elnevezés: a festőnövényt
valaha a juhok megjelölésére használták. Ma már védett, így gyűjtése
nem jön szóba.
A török hódoltság idején került hazánkba egy
kis-ázsiai faj, a festőbuzér (Rubia tinctorum L.). Előszeretettel
termesztették, hiszen gyökeréből gyönyörű vörös színű festéket lehetett
kinyerni. Korabeli írások említik, hogy a 20. század elején még a
Gellért-hegyen is sok volt belőle.
,,Szép kék szín
előállítása viszont nehéz növényi alapanyagokból" - magyarázza Kemendi
Ágnes. Ezért is örvendett nagy népszerűségnek a festő csülleng (Isatis
tinctoria), amelyet kékfonál festékének, - később európai indigónak -,
is neveztek, ugyanis levele a kékfestők kedvelt alapanyaga volt. A
növényt elsősorban Franciaországban és Türingiában termesztették nagy
mennyiségben, de a 17. századtól a jobb minőségű indiai indigó
kiszorította a piacról, bár mindvégig olcsóbb volt, mint távol-keleti
társa.
A kék, a bíbor vagy a lila különböző átmeneteit hozhatjuk létre az áfonyából, a fagyalból vagy a bodza terméséből.
A zöld szín kinyerésére alkalmas többek között a diófa levele vagy a
bürök. Barna vagy vöröses barna színt kaphatunk a vadgesztenyéből, az
égerfa ,,tobozából", a dió termésburkából, vagy a vadalma, vadkörte
kérgéből is.
Nincs pontos recept
A festés számos előkészületet igényel. Ahhoz, hogy tartós és erős
színt kapjunk, ún. rögzítőszereket kell használnunk. Erre a célra a
hagyományos népi festészet leginkább a timsót, a rézgálicot és a
vasgálicot használta. Előnyük, hogy segítségükkel új színeket,
árnyalatokat is nyerhetünk. A rézgálic barna vagy vörös árnyalatot ad
az anyagnak. A vasgálicot régen a posztókészítők alkalmazták, ettől
lett fekete a kalap és a kabát. ,,Mindhárom alapanyag ma már
beszerezhető vegyszerboltban, de az utóbbit úgy is előállíthatjuk, hogy
rozsdás vasszögeket ecetes vízben áztatunk néhány órán keresztül" -
avat be a házi praktikákba Kemendi Ágnes.
A legkönnyebben az állati eredetű anyagból készült textíliák, mint a
gyapjú vagy a selyem festhetők. A cellulóz tartalmú növényi szálakból
készült anyagok (kender, len, pamut) viszont hosszabb előkészítést és
kezelést igényelnek.
Amennyiben megtörtént az anyag
előkészítése kezdődhet a festés. Aki ilyen kalandra vállalkozik,
érdemes előre tudnia, hogy nincs pontos recept. A végeredmény
nagymértékben függ magától a festőnövénytől (a gyűjtés időpontjától, a
növény tárolásától), a festeni kívánt anyagtól, a rögzítő anyagtól, a
főzési időtől és nem utolsó sorban a kreativitásunktól.
Ezt
magunk is megtapasztalhattuk. Amikor az előkészített gyapjút
kutyabengés ecetes lében főztük gyönyörű sárga színt kaptunk. Majd
amikor ezt tovább főztük lúgos vízben az anyag már barackszínben
pompázott, ha ugyanezt áttettük bodzalébe, zöldet kaptunk, de a natúr
gyapjú már szürkéskék lett a bodzalétől... Mielőtt elvesznénk a színek
kavalkádjában, javaslom, vágjon bele mindenki maga a kísérletezésbe.
Higgyék el, megéri!
forrás: www.geographic.hu
Kommentáld!